Gyilkos jelenlét
Létezik jó humorú, gördülékeny német sorozat? Egyet biztosan tudok, amit ajánlok is az ünnepi időszakra.
A Gyilkos jelenlét vagyis a Murder Mindfully egy német kísérlet. Mindenki szereti belelátni a kedvenc sorozatát, de annyira egyedi stílusa van, hogy igazán egyik nagy sorozat német változatának sem nevezném. Tény, hogy egy vidám, jó ritmussal haladó, alapvetően egy sorozatgyilkos karakterére építő mesterművet adtak ki a készítők a kezeik közül, amelyhez hasonlókkal már találkozhattunk az amerikai sorozatgyártásban.
A siker nem véletlen, mert eleve egy jól megírt könyv feldolgozásáról volt szó. Ehhez jött az, hogy a stáb rövid epizódokkal tervezett, ami nagyjából 30 percet jelent, így talán nem volt kényszer időkitöltésre, sőt, mindent be kellett zsúfolni a szűk időkeretbe. Ez a sorozatnak abszolút az előnye lett, hiszen egy olyan ritmusban pergő történetet ad a nézőinek, amire szerintem sokunkban van igény.
A sorozat önmagában a fentiekkel is működne, de vannak további erényei. Ilyen például a humor, amely majdnem mindegyik jelenetnek a részét képezi. Egyik szereplő karaktere sem töri meg a könnyed hangvételt, nem időzünk feleslegesen azon, amit elsőre is értünk, tehát szájbarágási kísérletnek nyoma sincs.
A főszereplő Tom Schilling (1982), aki egy nagyon tapasztalt színész. Egyébként főnyeremény volt őt választani, mert ő eleve jól működik a vígjátékokban. Mivel a sorozat még új, nem láttam vele interjút, de valószínűnek tartom, hogy később meg fogja fogalmazni a pozitív véleményét. Furcsa is lenne, ha nem így lenne, hiszen azonnal bekerült a sorozat a szolgáltató TOP 10 listájára és 3 hétig ott is maradt, több listán pedig most is az első helyen áll. A sikert látva azonnal megrendelték a második évadot.
Tom Schillingnek egy közhelyes gondolatot (egyszerre létezik bennünk a jó is és a rossz is) kellett úgy képernyőre vinni, hogy minden elemében újszerűnek hasson
(kép innen: Netflix)
A sorozatban Emily Cox (1985) alakította a feleségét. Ő sem egy kezdő színész, ráadásul képzett is, örültem annak, hogy egy vidám sorozatban lehet majd látni. Sajnos őt észre sem lehet venni. Talán szándékosan alakították így? Mindenesetre sajnáltam, mert szerintem vele nagy lehetőségeket hagytak ki.
Másodhegedűsnek, ebben az esetben a főszereplő női társának a szerepét Britta Hammelsteinre (1981) osztották. Ő is egy rutinos sorozatszínész, de láthatóan nagyon kényelmes volt neki a vígjáték hangvétele. A szerepe szerint ő egy zord, depressziós nyomozónő lenne, de sikerült ezt olyan karakterré gyúrnia, hogy ne szenvedjen csorbát a sorozat alaphangulatának számító vidámság.
A többi szereplő mellékes szereplőnek tűnt, de mindegyik jól igazodott a film alaphangulatához. Ez az európai sorozatgyártásban mindenképpen egy újítás. Az is egy újítás, hogy a főszereplő kibeszél a nézőkhöz. Ez egy veszélyes eszköz, de csak ritkán és értelmes módon élnek vele.
Van-e hibája a sorozatnak? A rövidsége mindenképpen az. Az elején ugyan nem indul be lassan, de igazából a második epizód is kell ahhoz, hogy az alaptörténet össze tudjon állni. Voltaképpen ezt a sorozatot kettesével kellene nézni.
Maga az alaptörténet egy családi dráma. A történetvezetésben kissé furán van ez megoldva. Valójában az egészet megkapjuk pár percben és utána senki nem rugózik rajta, holott van benne itt-ott logikai bukfenc. Megmagyarázható azzal is, hogy a sorozat egy mindfullnes-reklám (vagy komédia), így már csak elvből sem foglalkozik a megváltoztathatatlan megváltoztatásával. Mindenesetre ezeken a kis bukkanókon a nézőnek át kell lendülnie, pontosabban hagynia kell magát, hogy a történet egyéb részei átlendítsék.
A mögöttes gondolat, miszerint a jó és a rossz egyszerre lakozik mindenkiben, nincs annyira tételesen elmagyarázva a filmben, ahogy arra már többször láthattunk rossz próbálkozásokat. A készítők úgy alakítják a történetet, hogy ha éppen humoros keretezésben is, de ezt felismertetik a nézőkkel. Nem túl didaktikusan, egyszerűen csak elénk helyezik és ott van. Ezt igazából nem is nevezném hibának, mert jól tálalják.
Ezeken kívül a sorozat hibátlan. Könnyed, szórakoztató ünnepi sorozatdarálásra tökéletes.