Amerikai akciósorozat, francia köntösben.

A francia filmgyártásnak volt egy kísérlete arra, hogy az amerikai akcióvígjátékok receptje alapján készítsen el egy élvezhető sorozatot. Ez volt a 2012 és 2015 között futott, 3 évadot megélt No Limit.

A francia filmgyártás minden fellelhető erőforrást a sorozat legyártására koncentrált, ami talán megmagyarázza azt is, hogy csak 3 évadot bírtak belőle összehozni. Annak ellenére, hogy a sorozatban voltak hibák, azért egy alapvetően élvezhető sorozatot hoztak össze, ami összességében ugyan sántikál, de azért mégsem rossz.

A főszereplő Bruce Willisről mintázta meg a főhőst
(kép innen: Allociné)

A sorozat főszereplője Vincent Elbaz (1971), aki egyébként egy nagyon jó színész, de igazság szerint nem éppen olyasvalaki, akit akciósorozat főszerepébe szoktak választani. Éppen ezért nagyon sokat készült a szerepre. Egyrészt megismerkedett a Krav Maga és a Pencat Silat világával, hogy az akciójelenetekben hiteles mozdulatai legyenek. Másfelől alaposan kielemezte Bruce Willis színészi munkáját a Die Hard filmekben, hogy a karakterét hozzá hasonlóan legyen képes eljátszani. Harmadrészt pedig valamennyire kaszkadőrnek is kiképezte magát, hogy a lehető legtöbb jelenetben ne kelljen kaszkadőrt alkalmazni.

Ami negatívum vele kapcsolatban elmondható, az a karakterének az illogikátlan változásai. Az egyes epizódok forgatókönyveit más-más író készítette el, ami néha nagyon zavaró. Az egyik epizódban a főszereplő egy vidám, humoros, mindenre pozitívan reagáló ember, míg a másikban egy mélabús alkat, aki csak azért viccelődik, mert az jobb, mint sírni. Ez sokszor megjelenik, ami egy olyan költségvetésnél ami itt volt, szerintem nagy hiba. Gondolom az íróknak nem akartak túl részletes utasítást adni, de a karakter ilyesféle alapvonásait szerintem egységesnek kellett volna megtartani. 

Anne Girouard lenyűgözően egyesítette a szerzők által formált eltérő karaktereket egy személyiséggé
(kép innen: Allociné)

A másik főszereplő Anne Girouard (1976), aki tapasztalt sorozatszereplőként elég kényelmesen érezte magát. Sokszor érezhető volt az, hogy a két főszereplő között melyiküknek megy jobban a munka. Az is végig érezhető volt, hogy akármilyen más karakterré gyúrták a forgatókönyvírók a szerepét, valamiféle következetességet mégis bele tudott vinni a játékába. Vincent Elbaz mindegyik elképzelt személyiséget hitelesen megformálta, ami nem kis teljesítmény, de Anne Girouard ezzel a többlettel tényleg lenyűgöző volt. Az persze nem jó, hogy az ember ilyet figyel egy egy sorozatban, de ezt a sorozat gyártóinak a hibája.

A tini főszerepet Sarah Brannens (1992) kapta, aki a harmadik évadra érzett rá a szerepére. Mivel a történet egyik szálában egy apa és a lánya kapcsolata volt a fókuszban, ezért nem volt mindegy kit választanak erre a célra. Ő azonban akkoriban kezdett ismerkedni a színészettel, a komolyabb képzésre pedig csak 2016-ban, a sorozat lezárása után vették fel. A gyakorlatlansága sajnos nyomot hagyott a sorozaton, ami időnként elég zavaró volt.

Sarah Branner nem Natalie Portman
(kép innen: Allociné)

Az ő szerepe egyébként azért kiemelkedő, mert a sorozat atyja Luc Besson (1959) volt, aki valami olyasmit képzelt el a főszereplő és a lánya közötti kapcsolatban, amit az 1994-es Léón, a profi c. filmjében is láthattunk. Annak a filmnek a tini főszereplője Natalie Portman (1981) volt, aki a sorozatban szerepet kapó Sarah Brannenshez hasonlóan teljesen kezdő volt. Natalie Portman részére a szerep hatalmas sikert hozott, míg a francia kolléganőjének ez abban a formában nem jött össze.

Sarah Branner mellett szól, hogy egészen más egy szerepet kezdőként csak egyetlen filmforgatás kedvéért eljátszani, mint három éven át ugyanazt a karaktert alakítani. Ráadásul mindezt előképzés, meg mindenféle gyakorlat nélkül. Ő mára profi színész lett és nem mondhatni, hogy nem futott be, csak nem lett belőle világsztár.

Egy másik jelentős szereplő volt Philippe, aki a legrutinosabb színész volt a gárdában, ugyanakkor a leghálátlanabb sorsot szánták neki. Nem lövök le semmilyen fordulatot vele kapcsolatban, de úgy átszerkesztették menet közben a karakterét, mintha Hófehérke a történet közepén a törpék rabszolgatartójává vált volna. A vele kapcsolatos váltásokat meg lehetett volna jól is csinálni, de sajnos nem így történt.

A felsorolt negatívumok ellenére a sorozat egyszer megnézhető. Arra jó, hogy egy fárasztó nap után le tudja kapcsolni az ember agyát és tisztább fejjel mehessen aludni, de túlzás lenne kiemelkedőnek mondani. Talán egy következő évad már összejött volna nekik, a lehetőség nyitva is lett hagyva, de már nem tudtak rá több pénzt előkeríteni.