Garantáltan spoilermentes vélemény arról a sorozatról, mely eredetileg El Jardín de Bronce néven jelent meg.

Ennél a sorozatnál nagyon fontos a spoilermentesség. A sorozat egyes szakaszaiban ugyanis ott vannak azok a csavarok, amelyek mindent megmagyaráznak és érthetővé tesznek. Amennyiben valaki ezeket előre megtudja, már nem lesz olyan érdekes az adott évad. Ez a bejegyzés úgy gondolkodik a sorozatról, hogy közben nem fogja lelőni a sorozat "poénjait".

Miért kezdtem el nézni? Alapjában véve nem volt bizalmam az argentínai sorozatokhoz, féltem, nem is kell leírnom milyen okaim voltak rá. Éppen nem találtam semmi újat, ezért mertem megnézni az első részt. Az hamar meglátszott, hogy nem a szappanoperák tempójában halad, sőt, még a ritmusa is tűrhető volt. Ezért kapott újabb és újabb esélyt tőlem az egyes epizódok végén.

Őszintén szólva erre az esélyadásra szükség volt. Ugyanis sokszor éreztem azt, hogy az epizódok eleje és a vége van csak alaposan megcsinálva, a kettő között pedig sokszor van döcögés. A karakterek viselkedése sem volt mindig hiteles. Például a főszereplő férfi sokszor nagyon keményen kifakadt a másik személyre, ami azért egy valós helyzetben nem történt volna meg. Ez csak egy példa, mert sajnos számos ilyen van benne.

A sorozat másik furcsa alkotórésze a "nem tudom". Számomra nem kétséges, hogy ez a leggyakoribb szófordulat, ráadásul érthetetlen az oka. Néha idegesítő, néha nevetséges. A sorozat mégis jó!

Ezen két zavaró dolgoktól eltekintve a sorozat bőven befér a jobbak kategóriájába. Persze a szereplőgárda sem akármilyen, az argentínai filmipar színészei vannak benne, néha csak egy-egy mellékszerepre. Jól játszanak, ráadásul ez az egész sorozat szándékosan a szappanoperák színvonalát kívánta meghaladni!

Egy jól megírt regényből készíteni szerettek volna egy világszínvonalú sorozatot
(kép innen: television.com.ar)

A film mögött persze áll egy jó író és két fiatalos szemléletű rendező (valamennyit itt lehet róluk olvasni). Az író egy olyan valaki, aki alapvetően filmes forgatókönyveket ír, így maga az alapot adó regény kiáltott a megfilmesítésért. A regényének az ötlete abból az élményből táplálkozott, hogy a metrón szem elől tévesztette a lányát. Ez a pillanatnyi sokkhatás "okozta" a filmnek alapot adó regényt.

A két rendező célja az volt, hogy egy világszínvonalú, minden kultúrában eladható, jó ritmussal haladó, addiktív filmet hozzanak össze. Láthatóan igyekeztek nagyon szép képekkel dolgozni, amelyben érezhetően az amerikai nagyokat követték (a Dexter legutolsó évada és a Kártyavár). Sorozathoz képest jó sok nyersanyagot forgattak és nem sajnálták rá a pénzt. Önmagában csak ezért is érdemes megnézni.

Az első évad a hibák ellenére is remekre sikerült. Nagyon sok fordulattal van tele. Azt szeretem, ha egy sorozat története realisztikus, belevisz abba az illúzióba, hogy amit látok az a valóság. A kemény fordulatok ellenére sem zökken ki ebből a néző, ami elég komoly eredmény.

A második évadnál szerintem le akartak húzni még egy bőrt a sorozatról, ami itt-ott sajnos érezhető. Ennek egy emblematikus pontja a főszereplőt segítő barát, aki mondjuk úgy, hogy magánnyomozó. Ha jól értettem, akkor egy okos és humoros karakternek képzelték el, de a második évadban mintha elfogyott volna a karakterrel kapcsolatos elképzelés. Egyébként nekem nem vált szimpatikus személlyé a karaktere. Sőt, a második évadban ábrázolt karaktere valahogy nem volt szinkronban az első évadban látottakkal (az ok: elfogyott az ötlet és a saját filmes előélete élményeivel töltötte fel a szerepet)..

A harmadik évad korrigálta a második hibáit. Annyira, hogy egy negyedikre is leülnék! Ennek a lehetőségét nyitva is hagyták, de sajnos nem terveznek ilyesmit, pedig jól láthatóan éppen kezdett a nézhető és a jó határáról a sorozat átlavírozni a nagyon jó felé. Ennek köze van a női főszereplőhöz (Maite Lanata), aki a harmadik évadra érzett rá szerintem a szerepre.

Az argentínai filmipar a szappanoperákhoz van szokva, ezért például ennek a sorozatnak az évadainak a legyártása nagyon sokáig tartott a színészek foglaltsága miatt. Többen is elmondták, hogy az ilyen "nagyfilmes" alkotásoknak nincs iskolája, ami egyébként nem ült ki a filmre. Az interjúkat olvasva azt éreztem, hogy a színészek vágytak már egy korszerű sorozatszerepre, feltehetően jó sokat megnézhettek korábban ilyen szemmel is.

A harmadik évadot szerintem a női főszerepet játszó "lány" teszi nagyon nézhetővé. Ő Maite Lanata (2000), aki alapjaiban véve is egy nagyon jól képzett színésznő. Mivel szinte beleszületett a színészi munkába, nagyon sokat köszönhet az egész gárda az alakításának. Egy negyedik évadot nem elkészíteni már csak ezért is rossz döntés.

Az egyes évadokon átvonuló történetben mindig van egy jó nagy csavar, ami nagyon sok érthetetlen jelenetet legkésőbb az évad utolsó perceiben a helyére tesz. Pont ezért fájó néhány logikai bukfenc, mivel egyszerűen értelmetlen szálaknak bizonyulnak. Spoiler nélkül utalok csak arra, hogy a harmadik évadban egy masszőrként feltűnő mellékszereplő egy új feladattal lép a képernyőre, melynek érthetetlenek az előzményei. Nem befolyásol semmit, csak a film egészéhez képest eléggé slendrián. Nagyjából olyan ívű meglepetés ez, mintha egy háttérben néha wc-s nénit statisztaként alakító hölgy lenne egy krimiben a sorozatgyilkos, aki az egész krimiben amúgy csak pár másodpercre jelent volna meg korábban.

Ilyen érthetetlen logikájú szál a nácis történet, amit nagyon nem éreztem indokoltnak. A történetben nincs szerepe, a "poén"-t nem alakítja sehogy, csak úgy benne van. Minek? Akárki, akármilyen értelmezéssel is próbálkozik, egyszerűen sehogy nem áll össze. Egy olyan szálról van szó, amelynek semmi értelmező szerepe nincs, semmi morális tanulság sem kapcsolódik hozzá, csak úgy van.

Valahogy a sorozat készítőinek a fejében él egy sablon, miszerint a megoldás egy komolytalannak tekintett embertől származik. Értem persze ebben az antik görög utalást, de a harmadik évadban sem jött ez össze. Az elsőben ez még valahogy elműködött, ott volt helye. A harmadikra ezt szerintem már újra kellett volna gondolni, de nem úgy, ahogy megtörtént. Mindez nem befolyásolja a filmsorozatot, csak ebben lett volna egy csomó jó lehetőség.

Végezetül pár szó a főbb színészekről, akiknek a sorozatban fontos szerep jut.

A főszereplő Joaquin Furriel (1974) tapasztalt tévés, a szappanoperák világából érkezett. Szerintem ez az oka annak, hogy olyan agresszív a kommunikációja, legalábbis ezt a stílust szokta meg. A szappanoperás karakterek sok elemétől képes volt megszabadulni, ami összességében egy nézhető sorozatot jelent, csak ez a durva kommunikáció még bőven kukázható lett volna. Azt gondolom, hogy a harmadik évadra kitűzött cél egy hősies karakter volt, de a karakter akaratlanul is önmaga paródiája lett. Egyébként ettől még jó, sőt, néha ettől lesz vidám hangulata a nézőnek, mert nem lehet nem paródiaként értelmezni.

Szerintem Maite Lanata nagyon sokat tett hozzá a férfi főszereplő alakításához, nem véletlen, hogy ketten együtt szerepeltek később az Isten földi királysága c. sorozatban is. Bármilyen elismeréssel spoiler születne, ezért nem méltatom őt, de lenne rá sok okom. Nagyon látszik, hogy gyerekkora óta profi színésszé nevelték. A második évadban nem olyan erős, mint a harmadikban, pontosabban a második évad felénél kezd magára találni. Ennek az oka az volt, hogy egyszerre két karaktert kellett eljátszania, amihez kissé nehéz volt alkalmazkodnia. El sem hiszem, hogy nem adnak nekik egy negyedik évadot, üvölt a sorozatból, hogy még bennük van a nagy dobás lehetősége. Sőt, éppen most indulhatna el a sorozat felívelése!

Luis Luque alapvetően nem pozitív karaktereket szokott alakítani
(kép innen: El Comercio)

Luis Luque (1954) ebben a sorozatban egy humoros és okos karaktert kellett alakítson. Ez állítólag sikerült, de ez azért volt tőle nagy dolog, mert jellemzően gonosz karakter szokott neki jutni. Amíg az első évadban ezt az új arcát mutatja, a másodikban szerintem kevés rendezői instrukciót kapott, így a bevésődött technikák köszöntek vissza az alakításában. Teljesen mellékes, de a felesége egy magyar színésznő. Azt nem tudom, hogy mennyit beszél magyarul. de a szülei magyarok (mármint a feleségének a szülei).

Julieta Zylberberg (1983) karaktere nem éppen finom részletekbe menően lett kitalálva, de a színésznő játéka sokat segít ezek elfedésében. Őbenne azt tartom érdekesnek, hogy mestere a rosszul kitalált karakterek jóra formálásának. Azt gondolom, hogy ebben a sorozatban is ilyesmi történt. Ő egyébként egy nagyon alapos, nagyon komoly elméleti tudással rendelkező filmes, amit valahogy megérzek a munkáiban. Hülyeség lenne egy negyedik évadban nem visszaszerezni a gárdának - bár ahogy utaltam is rá, nincs tervben a negyedik...

Julieta Zylberberg számára nagyon izgalmas szakmai kihívás volt a sorozat
(kép innen: El Pais)

Nem kapott hangsúlyos szerepet María Fernanda Callejón (1963), pedig ő nem akárki. Ő Doberti felesége, abszolút mellékszereplő. Sajnálom, mert ő egyébként egy ilyen jellegű modern sorozatban nagyon jól tudna játszani. Itt szinte csak statisztált, de azt is nagyon jól csinálta.

Összegezve elmondhatom, hogy nagyon lenyűgözött a film. A szappanoperák hatásaitól félve idegenkedtem tőle, ami hamar elmúlt. A logikai bukfencek, a következetlenségek és a bakik ellenére is egy jól nézhető, figyelmet lekötő alkotás. Ajánlom azoknak, akik szeretik a szépen fényképezett, realisztikus, csavarokkal teli sorozatokat!