A lengyel Bronzkert? Vagy valami hasonló?

Korábban írtam A bronzkert c. sorozatról, amelyik nagyjából az utolsó évadra ért be, ráadásul üvöltött is a folytatásért, mert nagyon jól sikerült. Valami nagyon hasonló ez a sorozat is, amely lengyelül Szadz, angolul Angel of Death, magyarul pedig A halál angyala címeket kapta.

A sorozat 4 évados, 2020-ban kezdték vetíteni, majd 2024 őszén adták le az utolsó részt. Az argentin sorozattal ellentétben ez egy lezárt történet. Az nem kizárt, hogy egy ötödik évad is kijönne a történetből, de az alkotók finálénak szánták a negyedik évadot, ami érződik is az egész évadon.

Amennyiben valaki látta az argentin sorozatot is, akkor felmerülhet benne a kérdés, hogy van-e oka a hasonlóságnak. A válasz az, hogy nincs, legfeljebb a készítői felfogás azonos. Itt is gondosan megkomponálták a jeleneteket, legalábbis a többségüket. Annak ellenére, hogy a helyszínek nagyon változatosak, sokszor olyan erősek a képi hatások, hogy szinte az illatokat, szagokat is érzi a néző. Mármint kellemes a képi világ, ami nagyon komoly teljesítmény.

A történet vezetése is inkább lassú, mint feszes, de nagyon feszült, ahogyan az argentin sorozatnál is. Elsősorban lélektani elemekkel operál, de nem szájbarágósan. Nagyjából csak az 1/10 része volt "megúszós", a maradék 90 százalék az elfogadható határvonal felett volt. Amíg az argentin sorozat az utolsó évadra állt össze és kezdett nagyon jó lenni, addig a lengyelnél a negyedik évad már búcsúzónak számít, ami több ponton is nagyon komoly minőségi romlást hozott. Még így sem volt gyenge, csak a megelőző évadokhoz képest jóval szerényebb volt. Cserébe az első évad nagyon erős.

A történet egy vallásos sorozatgyilkos utáni nyomozást mutat be. Mondhatnánk a Dexter c. sorozat lengyel változatának, csak itt nincsenek belső monológok. Itt egy történetet látunk, de mindig külső szemmel, soha nem kerülünk bele egyik karakter fejébe sem. A történetet egyszerre követhetjük a nyomozó és a gyilkos helyzetéből. Ezt a kettős szemléletet szépen össze tudták hozni, mert nem borítják fel a kronológiát, egyáltalán nem zavaró a két nézőpont. Sőt, a két nézőpont ellenére is egyetlen történetben maradunk. Ez szintén egy komoly teljesítmény.

A sorozat gyengesége a végére egyre erősebben megjelenő ötlethiány. Az első évad nagyon jól sikerült. A második még valahogy megőrizte az első erényeit, de a nézők nem véletlenül pártoltak el. Az első évad kb. 1,24 millió nézőt hozott, a második már csak 800 ezret. A harmadikban erre reagálva módosult a történet, de mivel már nem volt több ötlete a készítőknek a történet folytatására, inkább lezárták a negyedik évaddal. Ennek során erősen csavartak egyet pár dolgon, amelyek a megítélése ízlés kérdése.

A sorozatban a színészek kiválasztásában volt néhány meglepetés. A vallásos sorozatgyilkos főszerepét Maciej Stuhr (1975) kapta, ami egy igazi telitalálat volt. Ő egy nagyon jól képzett színész, e mellett pszichológus is, ráadásul le is doktorált a két terület határán szerzett élményeire építkezve. Ő a két tudományterület határán billeg, így ha van olyan, aki egy vallásos sorozatgyilkosról át tud adni valamit, akkor arra a legjobb embert választották ki. Szemben sok sorozattal, itt sikerült megmutatni, hogy az ilyesféle emberek rendkívül empatikusnak tűnhetnek, akinek az áldozata szinte keresik a társaságát. 

A női főszereplő kiválasztása jó döntésnek bizonyult
(kép innen: Weekend Gazeta)

A női főszerepet Aleksandra Poplawska (1976) kapta, akinek a neve csak véletlenül hasonlít a történetbeli karakter nevére. Poplawska egy meglepő választás volt, már csak azért is, mert a testvérével együtt sokat beszéltek arról, hogy alkoholista apával nőttek fel és ez milyen rossz hatással volt rájuk. A sorozatban ez a szál megjelenik, de szerintem kifejezetten ezért választották őt erre a szerepre.

A kiválasztása azért is érdekes, mert a színészi filozófiája az, hogy az eljátszott személyiséget olyannyira át kell szerinte élni és meg kell érteni, hogy az szinte rá kell tapadjon a színész mindennapjaira. Igazság szerint ez a minőségre törekvés nála nagyon is átjött. Amíg korábban a filmekben gyakran vetkőzött, ebben a sorozatban ez nem történik meg, tehát az, aki az ilyen szerepeiről ismeri, itt meg fog lepődni.

A harmadik évadban megjelent a testvére is, Magdalena Poplawska (1980). Sőt, Aleksandra férje is állandó szereplő, az ő neve Marek Kalita (1958), aki a rendőrségi parancsnok szerepét alakította. Sőt, még egy rokona megjelent a sorozatban, Dariusz Chojnacki (1981), aki a sorozat második felében a plébánoskén ismerhetünk meg. Ő az unokatestvére.

A főszereplőnő férje is megjelenik a sorozatban, mint rendőrfőnök
(kép innen: IMDb)

A családtagok szerepeltetése nem valami poén volt, a színésznőtől függetlenül látták meg bennük az ideális választást. Marek Kalita szerepe nem olyan hangsúlyos, azt akárkire bízhatták volna. A plébános személyét illetően szerintem jó döntésről beszélhetünk, bár annyira nagyon nem volt nehéz feladat. Lehetett volna a plébánost máshogy alakítani, szerintem kihagyott ziccerek sokasága húzódik át az összes megjelenítésében.

Az orgonista felesége egy fontos karakter. Az nem kétséges, hogy a főszereplő testvére jó színésznő, de valahogy mégis erős hiányérzet alakult ki bennem. Nagyon sokat olvastam a szerepéről, de valahogy nem találtam meg az interjúkban a gondolatait. Ebből arra mertem következtetni, hogy nem tartotta annyira nagyon fontos szerepnek. Nagyon sajnáltam, hogy így alakult, mert hihetetlenül izgalmas mélységet adhatott volna a harmadik évadnak.

Spoiler nélkül annyit lehet előre mondani a szerepekről, hogy mindenki árnyalt karakter. Senki sem teljesen jó vagy éppen teljesen elvetemült gonosz. Az természetesen egyértelművé van téve, hogy a vallásos sorozatgyilkos nem egy pozitív személyiség, még akkor sem, ha sokan annak látják a sorozatban, leginkább persze az áldozatai. A sorozat készítőinek az erőssége, hogy a jó ember és a rossz ember között próbáltak egy határvonalat húzni, egyértelművé téve, hogy ez a határ létezik. A másokat megvezető sorozatgyilkos bármit tesz, egy negatív karakter marad, míg a többi ember... - ez kiderül a sorozatból. Ez annyira nem nagy találmány, de ennek a finom, nem szájbarágós demonstrálása már viszont az. Nagyon sok hatalmas kasszából dolgozó sorozatnak sem sikerült ezt ilyen jól megmutatni.

Korábban láttam már jó lengyel sorozatokat és ez mindenképpen kiemelkedik közülük. Nagyon sokat nyom a latba a vizuális élmény, de a finom személyiségrajzok, a sablonok direkt elkerülése szintén. Ehhez talán a W glebi lasu c. sorozat ér fel, amely angolul a The Woods címet kapta, magyarul pedig Az erdő címmel ment le a Netflixen. A két sorozat alkotói között semmilyen átfedés nincs, de nagyon hasonló elveket valósítottak meg. Itt viszont sikerült ebből nem egy minisorozatot, hanem egy nagyságrenddel nagyobb valamit az asztalra tenni, többé-kevésbé sokkal jobb minőségben.

Záró gondolatnak azért ezt szántam, mert Az erdő egyértelműen nemzetközi siker volt. Ehhez képest ez a sorozat, sikernek éppen nem nevezhető a nemzetközi piacon, talán inkább úgy lehetne jellemezni, hogy "észre lett véve" vagy "felkeltette a figyelmet". A lengyelországi adatokat nézve ez a sorozat magasan lenyomta Az erdő-t. Szerintem nem érdemtelenül.