Troppo

Lehet jó egy ausztrál falusi sorozat?

Amiről szó van az a Troppo c. sorozat, amelynek 2022-ben ment le az első évada, 2024-ben pedig a második. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy 2026-ban meg fog jelenni a harmadik évada is, mivel a sorozat sikeresnek mutatkozik. Spoiler nélkül lesz szó a sorozatról, tehát bárki elolvashatja.

A sorozat alapvetően egy szociális projekt. Kifejezetten az volt a célja, hogy egy munkalehetőség hiányától szenvedő település lakóinak pénzkereseti lehetőséget biztosítson. Rengeteg állami támogatást adtak a készítőknek, hogy ne kelljen semmivel sem spórolniuk. Ettől még nem lesz jó egy sorozat, sem rossz. Ugyanakkor szerették volna nagyon jóra elkészíteni, ami ha nehezen is, de sikerült. 

Maga a sorozat nagyon elgondolkodtatott, mert az első évad nagyjából első három epizódja nem volt túl meggyőző. Lusta voltam másik sorozatra vadászni, ezért előtte maradtam. Végül azon kaptam magam, hogy amint ment előre a történet, úgy tudott egyre jobban megragadni. Szükség volt rá, mert az eleje sok ponton ellenszenvesre sikeredett. Miért?

troppo1.jpg

Nicole Chamoun nem így jelenik meg a sorozat elején
(kép innen: sbs)

A női főszereplő Nicole Chamoun (1984), aki amúgy egy jól képzett és elég gyakorlott színész, ez a sorozatnak amúgy nagy segítség. A történet meghatározza az életkorát, szerencsére a szerepe szerinti és a valós életkora között nem érződik a távolság. A történet kezdetén nagyon ellenszenves karakternek látszódik, ami később változik. Ez az ellenszenves karakter viszont majdnem elűzött a filmtől. Azt is hozzá kell tenni, hogy a női főszereplő egyre jobban ráérzett a szerepére. A harmad évadot már csak emiatt sem lenne érdemes elvetni.

A sorozat azzal kezdődik, hogy megkísérli átadni egy ausztrál falu hangulatát. Voltak ilyen ausztrál ismerőseim, az összképről ezért tudom, hogy tökéletesre sikeredett. Ennek lényeges eleme a nyugalom, a sietség mindenféle helyzetben való kerülése. Egy európai fővárosban élő embernek ez iszonyú zavaró tud lenni. Úgyhogy a hangulat tökéletes éreztetése ebben az esetben nem volt kellemes, mivel előhozta a régi élményeket. Ez szerencsére a sorozat néhány epizódja után eltűnik, talán a negyedik epizódban már nem volt nyoma.

A férfi főszereplő Thomas Jane (1969), aki szintén egy nagyon ellenszenves karakterként indul a sorozatban. Ő egy nemzetközileg ismert amerikai színész, akinek a leszerződtetése a sorozat nemzetközi nézettsége miatt volt fontos. Annak idején elhagyta a középiskolát, hajléktalanként él Hollywoodban, ahol énekléssel szerzett némi pénzt. Kifejezetten azért tette ezt, hogy színészként felfedezzék. Ő azon kevesek egyike, akiknek ez sikerült, nagyon hamar meg is találták őt a komoly szerepekkel. Mindez azért fontos, mert a Troppo férfi főszerepére aligha tudtak volna nála jobbat találni, mivel személyes tapasztalatból ismeri a sorozat indításakor játszott személyiséget.

Visszatérve a karakterek átalakulásához, a sorozat egyedisége éppen ez. Minden szereplő egyénisége folyamatosan változik. Nem statikus jellemeket látunk, hanem olyanokat, akik a történésekre reagálnak, ahogyan az a mindennapokban is szokott lenni. Ez a fajta dinamika viszont nem logikátlan, jól van felépítve, a ritmusa is hiteles. Annyira, hogy ez a sorozatnak egy nagyon komoly erénye. 

Sajnos a sorozat szinte minden epizódjába belecsúszik egy-két üresjárat. Kárpótol érte sok minden, de az elején majdnem okot adott a menekülésre. Egy-két elem ráadásul zavaróan logikátlan, bár ezek a történet fejlődését nem befolyásolják. Vagyis, ha ilyet érez valaki, nyomja el magában és legyen türelmes egy ideig! A későbbiekben kárpótlást kap érte!

A sorozatban egy magánnyomozó páros munkáját figyelhetjük meg. Valójában egy krimi szeretne lenni a műfaja szerint, de a háttérben emberi kapcsolatok fejlődéséről mesélnek nekünk az alkotók. Óriási nagy dolog, hogy ezen kísérlet során elkerülik a közhelyeket!  Az elején ebből kevés érződik, de idővel az embert elkapja a sorozatnak ez a szála. Nem spoiler, de a két főszereplő egymással való kapcsolata is ilyen. Nem kell megijedni, nem egy romantikus történetről van szó!

A sorozat ebből a szempontból sem szájbarágós, mindent a nézőre hagy. Pár megszólalás irányjelzőként el lett helyezve, de ezek csak elejtett megjegyzések, hogy ne a sablonos történetet lássuk bele az eseményekbe. Nem is mondanak ki nagy bölcsességeket, komoly tanulságokat, a kiértékelést teljesen a nézőre bízzák.

Váratlan fordulat bőven akad a krimisorozatban, valamennyi humorral is kísérleteztek, de a célkeresztben az emberi kapcsolatokról alkotott véleményünk áll. Aki szereti azt, ha egy-egy epizód után órák hosszat agyalhat, akkor annak ez a sorozat egy ritka kincs.

Úgyhogy összességében bárkinek ajánlom, aki egy nem sablonos sorozatot keres!