Az eredeti cím Die zwei Seiten des Abgrunds, ami angolul a Two Sides of the Abyss, magyarul pedig A szakadék két szélén elnevezést kapta. Szerintem találóbb lett volna a szakadék helyett a mélységet használni, hiszen a sorozat inkább erről szól. Egy spoilermentes vélemény.

A történetről minden rövid ajánló leírja, hogy a börtönből idő előtt kiszabadult gyilkos, valamint a meggyilkolt lány - egyébként rendőr - édesanyja közötti párharcot járja körül. Létezik egy harmadik főszereplő is, de ez teljesen egyértelmű a film plakátjából is.

A film három főszereplője
(kép innen: rottentomatoes)

A cím szerintem úgy értelmezendő, hogy van egy mélység, vagyis egy tragikus helyzet, amelybe két oldalról csúsznak bele az emberek. A két oldalnak az egyikén egy bűnözőnek ítélt ember áll, a másikon pedig ártatlanok, legalábbis első megközelítésben. Mindannyian egy tragikus mélységbe zuhannak, amire a cím is utal.

Az, hogy ki az ártatlan, eléggé nyitva van hagyva, mert a sorozatban mindenki átlép olyan határokat, melyeket józan átgondolás után (valószínűleg) senki sem tenne meg. Persze van különbség a tettek között, melynek egyik végpontja a gyilkosság, a másik pedig azoknak a mindennapos apró döntéseknek a sorozata, amelyeket a túlélő családtagok hoznak meg. Könnyű lenne ebből valami közhelyparádét kihozni, de a sorozat készítői ezt elkerülték.

A sorozat eleinte nem tűnt erősnek. Az első évad 6 epizódból áll, de csak a 4. epizódnál esett le, hogy ez a sorozat nagyon jó. Nálam elérte azt a hatást, amit a Dexter tudott elérni, csak ott nem a sorozat fele után alakult ki bennem ez az érzés, hanem rögtön az elején. Az első epizód ennél a filmnél nagyon nem fogott meg, a második is alig, de a harmadiknál már érződött, hogy van benne valami. A negyedik már megnyert magának, az ötödik és a hatodik pedig kifejezetten erős volt.

Ami jó benne

Ez a sorozat napjainkban készült, igyekszik is felvenni a ma élő ember ingereihez illő ritmust, ami eleinte nem mindig sikerült. Az első pár epizódban igazából sokkal többet operáltak a képi eszközökkel, éreztetni szerették volna velünk azt, hogy Wuppertal szép város. Még a csúnya részeket is sikerült szépnek megmutatni. Ez a fajta varázslat elég volt ahhoz, hogy leültessen a képernyő elé az első három epizód erejéig. Egyébként ez a hatáskeltés szándékos, hiszen a film valamilyen költségvetési támogatást is kapott.

Szerintem van benne három olyan női szereplő, akikhez nagyon jól illett a rájuk osztott szerep. Ráadásul ez nagyban segíti azt, hogy a sorozat nézhető legyen.

Anne Ratte-Polle (1974) az egyik, aki nem kezdő színész, de eddig nem fogott meg semmivel. Itt most jól alakította a kiborult nőt, a szerep mindenféle oldalát hitelesen hozta. A karaktere nem egyféle szerepben tetszeleg, hanem sokféle funkciót betölt, ahogyan ez a valós életben is működik. Az összes formában hitelesnek tűnt, amelyben a sminkesek és a fényért felelős stábtagok nagyon jól támogatták.

Lea van Acken (1999) már játszott olyan sorozatban amit láttam, nem volt ismeretlen a számomra. Róla mindig azt gondoltam, hogy izgalmas arca van, meg lehetne őt mutatni nagyon szép és nagyon vonzó nőként, de valahogy eddig nem törekedtek erre. Ebben a filmben ez sikerült akkor, amikor kellett, bár a szerepének ez nem a lényege. 

Senita Huskic (1996) alapjában véve egy fontosabb mellékszereplő, aki korábban ilyen nagyságrendű szerepet még nem kapott. Ehhez képest elég jól végezte a dolgát, gondolom majd kap még bőven felkérést. Nála nem mindig éreztem konzisztenciát a szerepében. Olyan érzésem volt, mintha a szerepét két változatban rögzítették volna, majd a két változatból vágtak össze egyet. Erre majd visszatérek, mert ez a filmsorozat egyik hibája.

A sorozat egy olyan krimi, amelyben a bűnözőnek ábrázolt karakter(ek) lelkébe merülünk bele. Ezt általában csak nagyon ritkán tudják jól megvalósítani, de ebben a sorozatban ez összejött. Eleinte nem tűnt így, de egyre jobban kialakult ez a szál is. Az ilyen jellegű filmek valahogy mindig arra próbálnak rávezetni, hogy nem olyan nehéz abba a mélységbe zuhanni, ahol az ember bűnözővé válik, bár ebben ez a "rávezetés" elég direkt, hiszen a cím is erre utal.

A lélektani részeket nagyon jól kidolgozták, mert nem a szokásos sablonokat vették elő. Ahol pedig előjöttek sejthető fejlemények, azok sem követték az eddig látott, sokszor fárasztó kliséket. A közhelymentes realizálásért mindenképpen jár az elismerés, még akkor is, ha a végeredmény nem 100 százalékos.

Ami zavaró

Mostanság divat variálni az idősíkokkal, viszont a legtöbb esetben ezzel az egész filmélményt elrontják. A sorozatban önmagában ez nem volt zavaró, sőt, itt indokolt és ügyes volt ez, mivel nem írta felül azokat, amiket időközben megtudtunk. Nagyjából azokra a kérdésekre adtak válaszokat az ilyen visszatekintések, amelyeket feltettünk magunknak. Ami viszont zavart, az egy fontos kérdés válasz nélkül hagyása. A sorozat középpontjában ugyanis egy gyilkosság van, de számomra éppen a gyilkosságról nem derült ki az, ami szerintem minden nézőben felmerült.

A második zavaró dolog a Senita Huskic által játszott karakter, amit feljebb is jeleztem. Többször volt olyan érzésem, hogy a sorozat eredeti forgatókönyve szerint ő leszbikus. Sok jelenetben kerül elő utalás arra, hogy az Anne Ratte-Polle által alakított nővel kapcsolata van. Olyan, mintha ezt a szálat utólag kivágták volna, csak pár jelenetet meghagytak, mivel azokból nem jön át. Hát, szerintem meg átjött. Sőt, a filmsorozat ezzel a szállal lett volna kerek!

Mintha a sorozatban lett volna eredetileg egy leszbikus szerelmi szál is
(kép innen: imdb részlet)

A férfi főszereplő hatalmas változáson ment keresztül a történet szerint. Mégsem érvényesül ez az utolsó epizódban. Annak ellenére, hogy a "mélységbe zuhanás" olyan sok mozzanatát nagyon hitelesen hozták, valahogy a főszereplő karakterébe ezt a végén már nem tudták beépíteni. Odáig igen, de ott valami elromlott.

Egyébként a tettei közül jó pár megmagyarázatlan maradt (nem spoiler: példa erre a gyűrű átadása annak a valakinek - mi értelme volt?). Ezek a kidolgozatlan szálak elég komolyan zavartak.

A meggyilkolt lány édesanyja és a fiú között van egy fura kapcsolat. Az ellenségesség érthető, hiszen a fiút gyilkosnak tartja, de ez az ellenséges viszony időnként elsimul. Például van olyan jelenet, ahol együtt ülnek és beszélgetnek a folyó partján. OK, nem egy baráti beszélgetésről van szó, de ez nekem nagyon idegenül hatott. Ebben a kapcsolatban ráadásul váltakozik ki a domináns (hol az egyik, hol a másik), miközben az anya dominanciája vitathatatlan kellene legyen.

Összességében nekem mégis tetszett a sorozat. Ha az évad második felének a ritmusában készülne egy második évad, megnézném azt is. 

Ami viszont kérdésként megmaradt bennem:

• Másban is volt olyan érzés, mintha lett volna benne egy leszbikus szál?
• Mást is zavart, hogy a gyilkosságról nem derült ki semmi meglepő?
• Más szerint is fura volt a gyilkos és az anya kapcsolata?