A Friend of The Family elérhető magyar szinkronnal, de nem kapott magyar címet. Legszívesebben A család egy barátja címmel fordítanám, bár egész biztosan van rá jobb megoldás. Egy spoilermentes vélemény.

Tudtam, hogy a film készülőben van, ezért nagyon vártam a megjelenését. Ennek az oka az volt, hogy magával a témával sokat foglalkoztam, ráadásul pont ez az a téma, ami miatt a legtöbb meghívást kaptam előadást tartani és/vagy beszélgetni a megjelentekkel. Valahogy abban reménykedtem, hogy végre tudok ajánlani egy jó sorozatot azok számára, akiket érdekel a téma személyesebb része.

Az a véleményem, hogy a közgondolkodás szóban az ellen van, amit pedofília néven emlegetnek, de a valóságban teljesen téves helyeken és módokon keresik azokat, akik vadásznak a gyerekeinkre. A közgondolkodás téves irányáért jelentős mértékben felelősek a filmek, valamint azoknak a "hírműsoroknak" a készítői, akik a filmes élményeik megerősítését keresik a valóságban. Mivel magát a filmsorozat mögött álló történetet jól ismertem, nagyon bizakodtam benne, hiszen ez egy olyan eset, amelyik kímélet nélkül szembesít a valósággal.

A sorozat plakátja
(kép innen: imdb)

Ráadásul a sorozat mellett szólt az is, hogy az áldozat és az édesanyja aktív szerepvállalásával készült el a film. Ez egy hatalmas lehetőség, amit csak nehezen lehet elrontani. Vajon mi lett a végeredmény?

Pár szó az elkövetőről

A jelenséggel való sok-sok éves munkám tapasztalatai alapján azt gondolom, hogy amikor a gyerekek védelméről és a pedofília jelenségéről gondolkodunk, akkor látnunk kellene három jól elkülöníthető csoport létezését. Az egyikbe azok tartoznak, akiknek vannak ilyen vágyaik, de soha nem lesznek belőlük elkövetők. A másodikba azok tartoznak, akik alkalmi elkövetőknek tekinthetők, a filmsorozat szempontjából ők sem érdekesek. A harmadik csoportba viszont azok sorolandók, akik elkövetők akarnak lenni. Ők azok, akik vadászni fognak, valamint ők azok, akiket a média tévesen ábrázol.

A Friend of The Family egy ilyen embert mutat meg. A filmsorozat egyik nagy értéke az lehetne, hogy reálisan mutatja be a vadászata sok-sok elemét. Ez azért értékes, mert ehhez kevés alkotógárdának volt meg a bátorsága. Mi kell ugyanis ahhoz, hogy egy szándékos elkövető célba érjen?

Az ilyen emberek tudják, hogy amit tenni szeretnének, az illegális. Mivel értelmileg ép emberekről van szó, látni kell azt is, hogy nem hülyék, nem akarnak lebukni. Ezért óriási nagy manipulációs hadműveletet fognak felépíteni azért, hogy aránylag olcsó áron megkaphassák azt, amit akarnak. Ezen a ponton szokták a filmek alábecsülni ezeket az embereket, mert azt mutatják meg, hogy az ösztöneik felülírják a józanságukat. Lehet náluk ilyen fázis is, de nem, alapvetően nem így működnek. 

Ahhoz, hogy fel tudják építeni a saját hadműveletüket, kell egy olyan vadászterület, ahol tudnak manipulálni. Ezért kedvelik azokat a helyeket, ahol a gyerekek védelme kiemelten fontos. Amennyiben egy ilyen környezetbe kerülnek, igyekeznek ott is a legmegbízhatóbbnak tűnni. Az sem árt, ha ez a hely olyan, amely titkokkal van átszőve, ráadásul vannak fontos dolgok, amelyeket "bemondásra kell elhinni", mivel a józan ésszel nem egyeztethetők össze ezek az állítások. Vajon mi az ideális hely?

A film készítőinek volt bátorsága megadni a választ: egy szigorú erkölcseiről ismert keresztény gyülekezet. Vajon feltételezi-e bárki azt, hogy egy ilyen közösségben a példásnak számító házas, sokgyerekes családapa egy gyerekekre vadászó ragadozó? Első körben biztosan nem. Ráadásul egy szigorú erkölcsű gyülekezetben lesznek titkok, hiszen senki nem akar egy egyházfegyelmi ügyet magának. Nem utolsónak említendő az is, hogy rengeteg józan ésszel ellentétben álló dolgot el kell hinni. Hívő emberként talán nehéz elfogadni, de Mária teherbe esése Jézussal, József ezzel kapcsolatos viselkedése és sok más hasonló dolog azért valahogy nem logikus dolog, de el kell hinni, mert a hitrendszernek ezek nem a lényegtelen elemei.

Mindez jól megágyaz egy veszélyes manipulátornak, aki illegális dolgot akar tenni. Ő már eleve tudja, hogy mit akar, ezért az első pillanattól kezdve építeni fogja a tervét, amelynek nagyon gondosan kimunkált oszlopai vannak. Nagyjából ezt látni a valóságban is, a sorozat mögött álló történet pedig ennek az iskolapéldája.

Azt is látni kell, hogy az elkövetőnek nem egy áldozata van. Áldozat a saját családja is, hiszen akaratuk ellenére álcaként funkcionálnak. Ugyanilyen áldozat a prédájának a családja is, ahogyan a vadászatra használt közösség is. A ragadozó személy hihetően vezeti félre az összes embert, különben lebukna. Van egy olyanféle észbeli és érzelmi fölénye, ami ha nem lenne, nem érne célba. Ez ugyanúgy a történeteknek a szerves és fontos részét képezi, mint a mélyen vallásos háttér. Ezeket együtt bemutatni nagyon nehéz, mert megrázó és még ma is tabuként kezelik. Lehetséges, hogy szavakban nem, de a tettekben igen.

Nézőgyilkos indítás

A filmsorozatot tehát bizalommal fogadtam, de már az első epizód egy hatalmas csalódás volt. Értettem, hogy a képi világban mire törekedtek, de bántotta a szemem. A történetvezetést is értettem, de sokszor nagyon unalmas volt. A második és a harmadik epizódról is ugyanezt tudom mondani. Amit az első három epizódban csináltak, az legyilkolta a sorozat nézhetőségét.

A sorozat készítői igyekeztek szép képi világot teremteni, de az első epizódban ez eléggé kellemetlenül jött össze
(kép innen: Indie Wire)

A kapott visszajelzések miatt állítom ezt. Az általam ismert nézők 1/3 része feladta a sorozatot az első epizód után, illetve sokan már alatta is. A többi 1/3 adott egy újabb esélyt a második epizódnak, hátha beindul valami, de csalódottan visszaléptek a sorozattól. Az eredeti nézőszám 10 százaléka döntött úgy, hogy belekezd a negyedik epizódba. Ez magyarul fogalmazva a nézhetetlen kategóriával azonos.

A negyedik és ötödik epizódban indul el a sorozat, onnan kezdve már nézhető. A nézhetőségnek nem éppen a csúcsa, de le tudja kötni a nézőt. Egy kilenc epizódból álló minisorozatnál ez határozottan nagyon rossz megvalósítás.

A cél amúgy (számomra) érthető volt. Az első epizódban mutatnak egy esetet, amelyben van pár nagyon érthetetlen elem. Azt kellene érezze a néző, hogy itt valami baj van, de nem érti mi az. Azt pedig, hogy mi a nem normális, szépen lassan megválaszolja a második és a harmadik epizód. Onnan már lineárisan megy tovább a történet.

Ki kell mondani, hogy rosszul alkalmazzák az időben való visszatekintéseket, arányaiban és ütemezését tekintve is. Egyszerűen nincs értelme ebben a formában (általában ezt mindig rosszul használják a sorozatokban). Abban a tekintetben is bizonytalanságban hagyják a nézőt, hogy merre megy tovább a történet, ami viszont rossz, mert kiábrándító. Az egész olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy elszámol háromig és indulunk, de 2 után visszalép -10-re és onnan is visszafele halad. Az ember elveszti az érdeklődését, mert azt érzi, hogy visszaélnek az idejével. Az első három epizódban nagyon ezt érzem!

Egyébként a sorozatban a ritmussal többször van baj. Bár sok kritika elismerően azt állította, hogy nincs benne időhúzás és üresjárat, ez sajnos nem igaz. Főleg az első két évadban kifejezetten sok az időhúzás és az üresjárat. Sajnos ezek megmaradnak később is. Ma már nem lehet ilyet tenni a nézőkkel, mert átpörgetik vagy nem nézik tovább. Ma már nem kell 10-15 mp-ig tartó bambulással érzékeltetni azt, hogy valaki szomorú.

Pár szó a színészekről

A színészek közül kiemelkedő Anna Paquin (1982) munkája. Ő az áldozat édesanyját alakítja a sorozatban. Róla nagyjából mindenki tudja, hogy egyike azoknak, akik nagyon fiatalon kaptak Oscar-díjat, nyíltan megvallotta a biszexualitását, illetve azt is, hogy egy aránylag sokat foglalkoztatott színész. Az eddigi alakításai engem nem fogtak meg, de amit ebben a sorozatban mutatott, az nagyon jó volt. Miért?

Anna Paquin egyébként is olyan színész, aki nagyon mélyen meg szeretné érteni a karaktereket
(a kép a sorozat 3. epizódjából van kivágva, amely jelenethez nagyon sok személyes instrukciót kapott a történet valódi átélőjétől)

A legapróbb részletekig hitelesen mutatja meg azt a nőt, akinek a szerepébe bújt. Ahogy írtam is, rengeteg személyes élményem van ilyen helyzetbe került emberekkel kapcsolatban, éppen ezért vehető észre az, hogy a miniatűr részletekig tökéletesre van gyúrva a munkája. Ez a fajta tökéletesség tartott a sorozat előtt akkor is, amikor már minden más elüldözött a képernyő elől. Lehet mondani azt is, hogy könnyű dolga volt, hiszen az áldozat édesanyja és a lánya is segítette őt, de ő legalább tudott élni ezzel.

A filmben az apát Colin Hanks (1977) alakítja, csak nehéz felismerni a sminkesek jó munkája miatt (nagyon hasonlít az igazi családapára!). Őt a Dexterben szerettem meg, ráadásul a kedvenc évadomban játszotta a főgonoszt. Nekem már akkor bizonyította, hogy nem azért kap szerepeket, mert Tom Hanks (1956) fia, hanem mert jó színész. Itt sem volt rossz, de Anna Paquin szintjét nem tudta elérni. Ettől függetlenül jól csinálta. Tudom, hogy küszködött a szereppel, de rengeteg munkát ölt bele, hogy ne menjen kárba a sorozat a szereptől való idegenkedése miatt. Rajta tényleg nem múlt.

Colin Hanks átalakítása meglepően jól sikerült
(a kép forrása: Variety)

A negatív főszerepet Jake Lacy (1985) kapta, de sajnos nem tudta hitelesen megoldani a feladatot. Az interjúkból kiderült, hogy idegenkedett a karaktertől, nem is nagyon akarta eljátszani, ráadásul a Lolita c. regényből készült fel, ami óriási nagy baklövés. Szerintem a stábnak le kellett volna cserélnie őt, mert hiteltelenné tette a karaktert, Másik megoldás lehetett vona, hogy sokkal több személyes támogatást adnak neki, hiszen nem értette meg utólag sem a karakterét.

Jake Lacy sajnos nem lett szimpatikus karakter, holott éppen ez a valódi történet csavarja
(kép innen: Vanity Fair)

Persze, voltak jól sikerült pillanatai, de azok sajnos csak pillanatok voltak. Olyan érzésem volt sokszor, hogy folyamatosan kikacsintott, mintha jelezné, hogy "hé, ez csak egy szerep, egy gonosz szerep". Amíg Anna Paquin alakításában felismertem jó pár valóságos édesanyát, addig Jake Lacy munkája egy valós személyt sem idézett meg bennem. Még a mélyen vallásos karaktert is nagyon pocsékul játszotta el, holott a sorozatban a vallásos háttérnek komoly súlya van.

Színészként a fő eszköze a széles mosoly és a halk beszéd volt, amivel próbálta jelezni, hogy a karaktere egy báránybőrbe bújt farkas. Ez egy elég kiüresített sablon, ráadásul éppen ezzel rontotta el. A valóságos személy egy olyan személyiség volt, akit mindenki kedvelt, aki felette állt minden gyanúnak, még akkor is, amikor alapesetben bekapcsolt volna a vészcsengő. Akkor alakított volna jót, ha a néző is megkedveli, ha a néző sem akarja róla elhinni, hogy azt teszi, amit. Sőt, a nézőnek a gonosz oldalának a felvillanása előtt és után is azt kellene éreznie, hogy "amúgy ez egy klassz ember".

E helyett már eleve gyanúsra, képmutatóra és átláthatóra formálta a szerepet, de ezzel éppen a sorozat célját ölte meg, hiszen a ragadozók természetét és módszerét szerették volna hitelesen bemutatni. Van a sorozatok világában sikeresen megoldott példa, többek között ilyen a Dexter is. Jake Lacy és a stáb részére lett volna mihez nyúlni, de sajnos elszúrták. Méghozzá nagyon!

Az is hiba, hogy rengeteg szimbolikus utalás van a sorozatban, de ezeket nem bontják ki. Sok olyan dolog megjelenik, melyek a valódi történetben fontosak voltak, de a sorozatban érthetetlenek maradnak. Lehet, hogy a vágás áldozatai lettek, de ezzel a megfogalmazott célt áldozták fel. Ilyen elvesző részlet a főgonosz kezelőorvosa, a receptje, illetve a gyülekezeti háttér. Ez utóbbi a sorozat végén ugyan visszaköszön, de nem érződik a súlya. A figyelmesebb nézőnek persze logikailag összeáll, hogy ez valamilyen fontos fordulat volt, de csak közvetett módon jön a felszínre. Vagyis éppen ez az, hogy nem tör ki a felszín alól, hanem csak óvatosan "felpillant".

Fontos karakter alakítása jutott Lio Tipton (1988) részére is. Őt korábban már láttam, de nem nagyon nyűgözött le. Alapvetően nem voltam róla jó véleménnyel, sokszor azt sem hittem el, hogy valóban nem heteroszexuális, szerintem csak a nagyobb szerepek reményében állította ezt magáról. A neki szánt karakter a főgonosz felesége, ami egy nagyon kényelmes lehetőség lett volna a bizonyításra.

Lio Tipton kevés kapaszkodót kapott a karaktere megformálásához, de talán az eredeti történetbe keveredett feleség is hasonlóan küszködött
(a kép innen: hiddenremote)

Azt tudni lehet a színészekkel készült interjúkból, hogy Lio Tiptonnak gondot okozott a valóságos személy jellemének a megértése. Kapott ugyan instrukciókat, de pont azok a miniatűr információk kellettek volna, amihez például az édesanyát alakító főszereplő hozzá tudott jutni. A javára könyvelhető el, hogy létezett benne igény ilyesmire, a stáb azonban ezt nem tudta megoldani. Nagy kár, mert rengeteg lehetőség veszett el.

A sorozatban az áldozatot alakító gyerekek szerepét úgy írták meg, hogy abban semmilyen erotikus vagy hasonló jelenet ne kerüljön bele. Ezzel a megoldással nagyon egyet tudtam érteni. A kritikák elismerően írtak az áldozatot alakító két gyerekszínészről, de szerintem Lio Tiptonhoz voltak hasonlók. Vagyis tisztességesen megoldották, de nem voltak nagy alakítások. Persze egy pedofil ragadozók ellenében készített filmben nem is a gyerekszínészeknek kell remekelniük. Ráadásul ennek köszönhetően ők gyerekekként jelentek meg a képernyőn, ami szerintem a legjobb megoldás volt.

Maga az áldozat kétszer jelenik meg a filmsorozatban. Ő köszönti az első kockákon a sorozat nézőit, így aki nem ismerné őt, az is ráismert az utolsó epizódban. Elgondolkodtató és érdekes szerepben tűnik fel, csak ugye az első három epizód katasztrófái után ki jut el addig?

Összegzés

Sajnos a sorozatot nem merném ajánlani azoknak, akikkel a pedofíliával kapcsolatos bűncselekmények emberi háttere érdekel. Általában mindig felmerül az, hogy a szülők mit tudtak, mit érzékeltek, mi dolgozik az elkövetőben - de ezekre itt sem kapunk választ. Az, hogy az elkövető gyanú feletti személynek látszik, aki hatalmas manipulátor, megjelenik a sorozatban, de nagyon nem hitelesen. Az, hogy mennyire jól felépített manipulációi vannak, nagyjából csak a sablonok szintjén van jelezve, de nem vágja fejbe az embert. Pont a legfontosabb jellemvonását nem tudták felépíteni, ami nem más, mint a szimpátiakeltés! Végig ellenszenves, gonosz alakként jelenik meg.

A főszereplő karakterábrázolásának a nagy hibájára nagyon jó példa az, amikor pár gyerekkel kimondatják, hogy a főgonoszt kedvelik. Első körben a szüleik után a legjobban szeretett személyként azonosítják, majd második körben már náluk is jobban kedvelt valakinek titulálják. Óriási hiba, hogy ez szóban történik, nem pedig éreztetik a nézőkkel. Egy filmes stáb kreativitásából ki kell jöjjön erre tucatnyi jó megoldás, de egy sem jutott eszükbe.

Azt, hogy a stábnak lövése sem volt az elkövető lelkéről, jelzi az a sorozat elején lévő jelenet, ahol "szerelembe esik" az áldozatába. Rengeteg jogerős ítélettel rendelkező elkövetővel beszéltem, akik már mertek teljesen őszintén beszélni, hiszen a helyzetüket már se nem javította, se nem súlyosbította. Valóban fontos pillanat a "belehabarodás", de ez itt pocsék megoldást kapott. Több ötletem is lett volna, hogy ezt milyen módon lehetne képernyőn ábrázolni, viszont a stáb a leggyatrább sablont vette elő. Annyira pocsék volt, hogy legszívesebben ott abba is hagytam volna az egészet!

Azt el kell mondani, hogy a sorozat fogadtatása jó volt. Arra tippelek, hogy ez jelentős részben a színészek felé érzett szimpátiának szólt, illetve az áldozat valamekkora ismertségének, nem beszélve az alaptörténetről. Amennyiben előzmények nélkül érkezik hozzájuk a sorozat, szerintem nem ragadtak volna a képernyők előtt. Persze nem így volt, hiszen az előzmények miatt gondoltak arra, hogy ebből kell egy minisorozat.

Ez a bizonyos előzmény egy másfél órás dokumentumfilm volt, amelynek Abducted in Plain Sight a címe. Ebben a mára ismert színésznővé vált áldozat kalauzolt el minket a történetébe, amelyben megszólaltak a családtagjai is. A dokumentumfilm felháborodást keltett, ezért szerette volna az egykori áldozat a szülei szemszögéből megmutatni a történetét. Ez teljesült ezzel a sorozattal. Persze a felkért színészek nehezen vállalták el a szerepek alakítását, így annak szurkolt mindenki, hogy akárhogyan is, de csinálják végig. Szerintem ez lett a sorozat buktatója. 

Napjainkban egy teljesen új dokumentumfilm is készült, melyben a történet "folytatása" van a fókuszban, Friend of the Family: True Evil a címe. Az egykori áldozat meglebegtette azt is, hogy ezzel megnyitotta a második évad előtt is az utat. Ha így is lesz, akkor remélem azt, hogy a második évad jobban sikerül!